"Történelmi pillanatok
Az Egy Főnix 5008. évében az égi csata hónapjának 26. napján a Hidding
Hunters és az Egy Főnix szövetség vezetői és városaik képviselői közös
tanácskozásra gyűltek össze Perauos szigetén. Mindkét szövetség
részéről felszólaltak a küldöttek, kifejtették szövetségük célját,
erejük nagyságát.
Hosszú idő óta harcolt ez a két szövetség Zéta földjén, erejükhöz
mérten nagy és nemes dolgokért küzdöttek, de a harcuk - bár egyezmény
kötötte össze őket egymással - mégis olykor reménytelen és véres volt,
mert ugyan szívük és bátorságuk nagy volt, de a környező világ
közömbössége és rosszakarata határtalanabbnak mutatkozott. Mindkét
szövetség lobogóján a jelszavaikon kívül egy „kör” volt behímezve. A
„kör” jelképezte a szövetség egységét, a „kör” jelképezte a tagok
egyenrangúságát és fontosságát: hisz ahogy a körnek nincs olyan pontja,
mely távolabb vagy közelebb lenne a központjától, ekképp a szövetségnek
sincs olyan városa, mely ne lenne egyaránt fontos annak részére, és
ahogy a körnek minden pontja egyforma távolságra van a középponttól,
akképpen a tagok is egyenlő módon részesültek a szövetség javaiból.
És eljött egy nap, mikor a két zászló alatt egyesült a két szövetség
serege, és ahogy a két zászló fennen lobogott, csattogott az ég kékjén
a hadak feje felett, aki ránézett, hirtelen égi jelként megértette,
hogy a két kör összefonódása Az, ami Zéta jövője. Hisz mindkét
szövetség önmagában is egy kört képezve apró láncszem, és egy apró
láncszem egymaga keveset ér, de ha egybefűzzük őket, egy erős
páncélinget alkotnak, vagy éppen egy erős halászhálót, attól függően,
hogy Zéta napjai békében vagy háborúban telnek.
Megértvén ezt a városok vezetői, megértvén az égen lobogó „jelet”, találkoztak hát Perauos szigetén.
Így jött létre a Főnix Köztársaság!"